Eugenia Rico: Szomorú szeretők

A Szomorú szeretők varázslatos hangulatú történet Párizsból, a szerelem városából.
Antonio és Jean Charles barátsága tökéletes volt egészen Ofélie megjelenéséig. A lány a szerelemben hitt, Jean Charles a barátságban, Antonio mindkettőben.
"Vagy legyűröd az életet, vagy az élet gyűr le téged" - mondta Ofélie azon a napon, amikor megismerte Antoniót. Csakhogy semmi sem ennyire egyszerű, és a bonyolult érzelmek belekergetik e történet szereplőit a nagy szerelmekkel, apró árulásokkal teli útvesztőbe.
"Elmentem hozzá egy délután, mikor tudtam, hogy nem vagy otthon. Már egy ideje nálam laktál akkor, mégis majdnem visszatáncoltam, mikor megláttam ott a dolgaidat. Ő ajtót nyitott, nem szólt semmit, csak a kezét nyújtotta, ujjaink olyan hévvel értek egymáshoz, mintha már régen összetartoznának. A falnak kellett támaszkodnom, mert kiszaladt belőlem minden erő, alig kaptam levegőt. Odahajoltam az arcához. Egy pillanatra súroltuk egymás testét, én úgy éreztem, elolvadok, mint a tűzbe mártott fém. Erre ő kiegyenesedett, és lekevert egy irtózatosan nagy pofont, egyetlenegyet. Aztán odalökött az ajtóhoz, bocsánatot kért és arcom csókolt, de csak tuszkolt kifelé, egyre kijjebb."