Karinthy Frigyes: Idomított világ

"Az utóbbi időben azért írtam ennyi sok cikket, mert ami dolgom nekem az emberekkel volt, az inkább beszéd, mint írás volt, minthogy ennek befejezett egésznek kellett lennie: sem több, még kevésbé kevesebb nem lehetett, mint egy cikk... A világ rossz modell az emberiség számára. Pillanatfelvételekben lehet csak megörökíteni" - mondja Karinthy Frigyes egyik nyilatkozatában.
Az életműsorozat Címszavak a Nagy Enciklopédiához I-II. című kötete az 1925-től 1930-ig írt cikkeket gyűjtötte össze. Az Idomított világ a következő három esztendő publicisztikai termését rendezi. Az író fia, Karinthy Ferenc emlékezése szerint, hetente négynél is több cikket, karcolatot, tárcát és humoreszket írt. "Tárgyai és a feldolgozási módok is változtak olykor cikkről cikkre - írt útirajzot, riportot, elmélkedést, levelet, beszámolt egy-egy filmről, színházról, foglalkozott a tudomány, az irodalom s a politika megannyi jelenségével. Mintha az újságírás napi robotjában mégis megvalósította volna az álmát, melynek szertefoszlásáról annyit panaszkodott: a címszavak sorát a Nagy Enciklopédiához" - írja a sorozat gondozója, Ungvári Tamás, a kötetet záró utószavában.
A kötet első ciklusa Zöngék és zörejek címmel gyűjti egybe a többségében a Pesti Napló-ban, Az Est-ben és a Színházi Élet-ben megjelent cikkeket. Karinthy villódzó intellektusa azonnal reflektált a hétköznapok történelmének minden eseményére. Kíváncsiságának szomjúsága, gondolkodói felkészültsége, írói becsülete avatja ezeket a percnek szánt írásokat maradandóvá.
A következő két ciklus Az Est egy-egy Karinthy rovatának címét viseli: Hölgyeim és Uraim és Halló, itt Az Est. Az első a konferanszok stílusában megfogalmazott huszonegy tárcát, kommentárt tartalmaz, míg a másik ciklus írásaiban a napi aktualitásokhoz - egy-egy miniszteri rendelethez, újsághírhez, a divathoz vagy akár az időjáráshoz - fűz megjegyzést, de úgy, hogy a kort jobban megismerjük belőlük, mint a tudományosan pontos leírásokból, melyek gyakran épp az atmoszférát nem érzékeltetik. A kötet utolsó egységében két interjút talál az olvasó: vallomásokat arról, hogy érzi magát az író ötezredik cikkének megírása után, milyen tervek foglalkoztatják.
Az 1930-ban és 1931-ben feltett kérdésekre nemcsak a két rövid nyilatkozat a felelet, hanem sokkal inkább a cikkek hosszú sora, melynek egy újabb, gazdag szeletét az olvasó ebben a kötetben találja meg.