Elborítanak minket az információk, a sürgős ügyek és a fontos feladatok. De mi a lényeg? A válasz az élet néhány ritka, kitüntetett pillanatában természetes módon tárul fel.
Amikor Ric Elias repülőgépe zuhanni kezdett a Hudson folyó felett, félelem helyett mély szomorúság lepte meg. "Elrontottam! Az életemet olyasmivel töltöttem, ami nem számít, azok helyett, akik számítanak!"
Amikor húszéves koromban - tele bizonytalansággal, kétségekkel, szorongással - azon töprengtem, hogyan érdemes élni, nem találtam a választ. Egyszer csak a metró peronján állva észrevettem egy párt. A férfi csúnyán bánt a nővel. Ebben a pillanatban elemi fölismerésem támadt: "Ne árts! Ne bánts másokat!"
Amikor egy hideg téli napon mentem az utcán, az egyik ház falának támaszkodva egy hajléktalan férfi ült, lehajtott fejjel. Föl sem nézett, csak így szólt, mintha magának mondaná: "Éhes vagyok." Mi mást kellett volna még mondania? Ez a két szó önmagában is érvényes. Ahogy Viktor Frankl írta: "Ha egy beszélgetésben valami mélyen emberire találok, megállok, és nem kérdezek tovább, mert megérkeztünk."
Szeretnék veletek együtt megérkezni e könyv révén egy-egy igazán lényeges pillanathoz, amikor meggyőződéssé erősödik bennünk a fölismerés: már tudom, hogy mi az, ami valóban számít.
Ha rátaláltunk a saját válaszainkra, érdemes kidolgoznunk magunkban bizonyos készségeket, magatartásformákat, hogy a mindennapok során is alkalmazni tudjuk azt, amit már fölfedeztünk.
Ez a könyv szándékom szerint az eddigi szakmai tanulmányaim és emberi tapasztalataim összefoglalását is jelenti. Arra vágytam, hogy amit a különböző humán területek tudásban, kutatási eredményekben kidolgoztak, az eljuthasson azokhoz, akiket érint, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Hozzátok. Ezért több mint tíz nagy téma került a kötetbe, reményem szerint összegyűjtve a leghasznosabb információkat egy-egy területre vonatkozóan.
Miként ismerjük fel és vigyük véghez a szükséges változásokat? Miként hozzuk magunkat egyensúlyba nehézségek idején? Mit kezdjünk múltunk fájó sebeivel, jövőnk bizonytalanságával? Miként kommunikáljunk hatékonyabban? Hogyan használjuk bölcsen a tapasztalatainkat, és éljünk eredményes, gyümölcsöző életet? Hogyan válhat számunkra éltető erővé a spiritualitás? Mit tegyünk, hogy elkerüljük a kiégést, és derűs emberré váljunk? Hogy ne csak az eszközeink, hanem mi is okosak legyünk? Hogy képesek legyünk megadni a gyerekeinknek, amire igazán szükségük van?
Vagyis, hogyan bánjunk jól önmagunkkal, egymással és a földünkkel?
5000+ elégedett vásárlónk közül pár vélemény:
Nagy Borbála – 5/5 ⭐⭐⭐⭐⭐
„A titokzatos kert” – vásárolt könyv
Gyönyörű könyv, tökéletes állapotban. Az eladó gyors és figyelmes volt, a csomagolás kifogástalan. Igazi élmény volt vásárolni!
Tóth Ákos – 4/5 ⭐⭐⭐⭐
„1984” – vásárolt könyv
Szebb, mint vártam. Minden rendben ment, de a szállítási idő egy kicsit hosszabb volt, mint vártam. Ettől függetlenül nagyon elégedett vagyok.
Varga Judit – 5/5 ⭐⭐⭐⭐⭐
„Az elfújta a szél” – vásárolt könyv
Szinte új állapotú könyv, igényes csomagolás, és a szállítás is gyors volt.
Molnár Richárd – 3/5 ⭐⭐⭐
„A kis herceg” – vásárolt könyv
Jó könyv, de lehetett volna részletesebb leírás. Az állapota megfelel a leírtaknak, de egy-két apró folt volt a borítón, amit nem említettek.
Szabó Klaudia – 4/5 ⭐⭐⭐⭐
„A varázsló” – vásárolt könyv
Mindig kifogástalan könyveket kapok innen.
Kovács Petra – 5/5 ⭐⭐⭐⭐⭐
„A tűz és jég dala” – vásárolt könyv
Nagyon kedves volt az eladó, és gyorsan megérkezett a könyv. Az állapota tökéletes, teljesen olyan, mint az új. Még biztosan fogok itt vásárolni!
Sipos Gábor – 5/5 ⭐⭐⭐⭐⭐
„Az időutazó felesége” – vásárolt könyv
Ez volt az első vásárlásom, de biztosan nem az utolsó.
Farkas Anna – 4/5 ⭐⭐⭐⭐
„A szépség és a szörnyeteg” – vásárolt könyv
Nagyon jó állapotú könyvet kaptam, de az ár lehetett volna egy kicsit kedvezőbb. Ettől függetlenül ajánlom az eladót mindenkinek.